Austin Kleon munkáiról sokat hallottam már korábban, azonban akkor még, nem igazán keltette fel az érdeklődésem a téma amiről ír. Később, különböző beszélgetések kapcsán újra előkerült Austin neve, de akkor már konkrétan ajánlották a Mutasd Meg Magad! című könyvét. Mivel nem is olyan régen indultam el az úton, hogy a közösségi médián keresztül megmutassam a munkáim, ezt a könyvet mindenképpen el akartam olvasni. Végül 2016. júliusában olvastam először. 

Már csak alkalmazni kell 🙂 #austinkleon #showyourwork

A post shared by András Récsi (@recsiandras) on

Miről szól a könyv?

A könyv alapjául, Austin blogján megjelent tartalom szolgál, ezt a végén ő maga is elmondja. Azokat rendszerezve, kiegészítve és sajátos módon illusztrálva mutatja meg, hogyan lehet egy közönségbarát profilt felépíteni. A könyv offical összefoglalója szerint az alap cél, hogy a magányos zseni mítoszát lerombolja. Véleményem szerint ennél azért többről van itt szó.  Arról, hogy a művésznek is mozdulni kell a közönség felé, valamint, hogy ne csak a végeredménybe vonjuk be a közönséget, hanem már az alkotás folyamatával is ismertessük meg. Ha így teszünk, nem kell a közönség tagjainak kitalálni miről is szól egy-egy alkotás.

A történet mesélésről ugyanúgy szó esik mint, arról, hogy ne a mindennapi ebédünkkel legyen tele facebook idővonalunk. A folyamat olyan, mint a járni tanulás. Eleinte nehézkesen indul, rengeteget kell gyakorolni, de végül alap készséggé fejlődik és el se tudunk képzelni úgy egy napot, hogy ne osszunk meg valamit a munkánkról.

Kinek szól, kinek ajánlott?

A könyvet nyugodt szívvel ajánlanám azoknak, akik most kezdenek bele a munkájuk megmutatásába. Jó alapot ad ahhoz, mit érdemes és azt, hogyan érdemes megosztani a közönséggel.

Mi tetszett nekem a legjobban?

A trollok kezelése rész emlékezetes maradt számomra. Austin feleségének külön köszönet a frappáns példákért és tanácsokért amikkel ellátta férjét, amikor trollokkal akadt dolga. Ezen kívül a könyv egyfajta iránymutatást ad az értékes tartalom létrehozásához és még csak tartalommarketing szakértőnek sem kell lennünk. Hasznos tanácsokat kapunk a történet meséléshez, hogy érdekesebb bejegyzéseket tehessünk közzé.

Mi az ami nem tetszett?

A könyv hozza a megszokott amerikai stílust, hogy többször, de módosítva ugyanazt el lehet mondani. Alapvetően nagy sorközökkel íródott a könyv, az illusztráció nem fog mindenkinek tetszeni. A könyvben leírtak nagy részét azért sikerült gyorsan és könnyen befogadnom, mert már amúgy is tudtam, ismertem vagy már nekem is eszembe jutott valamikor. Egy ilyen könyv igazi érdeme, talán az ismeretanyag rendszerbe foglalása lehet.

Végszó

Én csak javasolni tudom a könyv elolvasását. Jó induló tudásra tehetünk szert általa, Talán a kezdeti bizonytalanságból is sikerül kimozdítania, elindítania a közönséged felé.

Ha úgy döntesz Te is elolvasod a könyvet, itt tudod megvenni.

 

 

 

Leave a comment

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.